Üdvözöljük iskolánk weboldalán

Küldetésnyilatkozat


“...a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, a kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet.”
(Péter második levele, 1: 5-7)

Az ősi bibliai igazság – „A bölcs tanítás az élet forrása.” (Pb.13:14.) – ma is érvényes. A baptista iskola célja, hogy tanulói a lehető legjobb alapokat kapják egy boldog, kiteljesedett, sikeres jövőhöz.

Keresztyén szellemű nevelésünk feladata, hogy a személyiség sokoldalú, harmonikus fejlesztése által gyermekeink önálló, felelősségteljes cselekvésre, őszinteségre, szabadságra törekvő, saját magukra a mértékletesség, másokra a türelem keresztyéni erényeit alkalmazó, helyes erkölcsi érzékkel rendelkező, problémamegoldó személyiséggé váljanak. Hisszük, hogy a szeretet a leghatékonyabb pedagógiai módszer.

[tartalomgaleria]

 

 „Célod a Hold legyen, ha elhibázod, akkor is a csillagok között ér véget az utad” ( Yogi Berna ) - mottója iskolánknak, amely nagy hagyományokkal rendelkező intézmény.

Célunk, hogy színvonalas EU-konform oktatással szilárd alapműveltséget, biztos alapkészségeket nyújtsunk tanulóinknak, biztosítva számukra a képességeiknek megfelelő továbbhaladást.

Tevékenységünket szolgáltatásnak tekintjük, amelyet a társadalmi és partneri igényeknek megfelelően szeretetteljes légkörben végzünk.

Segítünk abban, hogy diákjaink harmonikus, kiegyensúlyozott, a felnőttek világában is boldogulni tudó emberekké váljanak. Mindezeket jól felkészült, szakmailag igényes, megújulásra képes, a minőség iránt elkötelezett, segítőkész, munkakörülményeikkel elégedett munkatársakkal - akik munkájukat hittel és szakértelemmel végzik - és a velük együttműködő szülőkkel valósítjuk meg.

Általános iskolánk nappali rendszerű, általános műveltséget megalapozó, 8 évfolyamos oktatást nyújt a tanköteles korú gyermekeknek.

 

Alapvető célunk a tanulók életkori sajátosságaikat, képességeiket és igényeiket figyelembe véve az oktatás-nevelés hatékonyságának növelése az, hogy intézményünk több legyen, mint iskola: az a hely, ahol a tanuló teljes körű támogatást kap, személyisége és képességei kibontakoztatásához. Iskolánk sokat tesz a hátrányos helyzetű, sajátos nevelési igényű, a roma tanulók felzárkóztatásáért és a tehetséges diákok kibontakoztatásáért.

Változatos szabadidős programokkal biztosítjuk tanulóink számára az egészséges testmozgást és a kulturált szabadidő hasznos eltöltését.

Kiemelten fontos feladataink:

  • A tehetségpont feladataiból adódóan:
    • az angol nyelv magas szintű oktatása,
    • néptánc oktatása,
    • a sakk oktatásának kiterjesztése, tehetséggondozás, a referencia intézmény követelményeinek való megfelelés,
    • a sport (tollaslabda) megszerettetése, versenyekre való eredményes felkészítés,
    • a színjátszó kör működési feltételeinek megteremtése,
  • az ökosuli követelményeinek teljesítése,
  • tanórán kívüli tevékenységek sokszínűségének biztosítása,
  • jó munkahelyi légkör megteremtése, megőrzése,
  • partnerek igényeinek kielégítése, megfelelni az elvárásoknak.

 

A szülőkkel együtt törekszünk az oktató-nevelő munka folyamatosságára, annak folyamatos fejlesztésére és egységére.

Arra törekszünk, hogy ünnepeink, rendezvényeink bensőségesek legyenek, nyújtsanak igazi élményt. A tanévnyitó, a fenyőünnep, a Csuha-hét programjai, gyermekrendezvények, de valamennyi közös megmozdulás emlékezetes marad a gyerekek és a jelenlévő felnőttek számára is.

A szülők jelentős része támogatja, segíti munkánkat, abban érdekelt, hogy iskolánk magas színvonalú oktatást, eredményes nevelő tevékenységet, színes és gazdag programkínálatot nyújtson.